SZÉCHENYI AEROBIK SZOLNOK EGYESÜLET

Széchenyi Lakótelepért Szabadidő Kúlturális és Sport Egyesület

Aerobik Gála 2017 -01 -28
Meghívott vendégekkel, lelkes sportolókkal, családtagokkal és szurkolókkal telt meg a Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola torna terme január 28.-án.
Az idei aerobik gála a gyerekekről és a sportszerű versenyzésről is szólt, mely értékeket Dr. Bene Ildikó Országgyűlési Képviselő is kihangsúlyozta megnyitó beszédében. Majd Szabó István Alpolgármester köszöntötte a nézőket és lelkesítette a versenyzőket.
A 2017-es évben 6 egyesület közreműködésével immáron 6. alkalommal kerül megrendezésre a rendezvény. Ezúton is köszönjük szépen a támogató szülői közösség munkáját, hiszen segítségük nélkül ez a mai verseny nem jöhetett volna létre.
 
A versenyzők nagyon izgatottan várták a gálát, hiszen az idei évben először szerepelnek színpadon versenykörülmények között és most debütálnak az idei tanév új versenygyakorlatai. A következő állomás nem más, mint a Területi Diákolimpia, így az aerobik gála jó bemelegítési lehetőség az éles verseny előtt!
Csapatok: 
Szolnoki csapatok: Széchenyi Körúti Általános Iskola és a Széchenyi Lakótelepért Szabadidő és Kulturális Sport Egyesület versenyzői, edzők:Rehó-Antal Zsanett, Szabó Anita Szandaszőlősi Általános Iskola versenyzői, edző: Rehó-Antal Zsanett 
 
Makóról: Makó Budó Klub versenyzői, edző: Pósa Mónika 
 
Nádudvarról : Edit Fitness Se, Kövy Sándor Általános és Művészeti Iskola és a Nádudvari Diáksport Egyesület versenyzői, edző: Örvendiné Edit 
 
Piliscsabáról: PAFC egyesület versenyzői, edző: Katona Enikő 
 
Szarvasról: Blue Gym Egyesület versenyzői edző:  Pásztor Mariann 
 
Budapestről: 8 ütem az Ifjúságért Egyesület versenyzői, edző: falvi Zsófia
 
A versenyaerobik sportágnak négy versenyszáma van, mely speciális szabályrendszerében különbözik egymástól. A versenyeken alkalmazott általános szabályrendszer a Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakágának (régebben Magyar Aerobik Szövetség - MAESZ) saját szabályaira épül.
 
Versenyszámok: 1. Sportaerobik 2. Basic aerobik 3. Step aerobik 4. Challenge aerobik A Gála speciális versenyszáma a Látványtánc kategória, mely akrobatikus elemekkel díszített koreográfiát foglal magába. A versenyen tombola sorsolás is színesítette a programot az érdeklődők részére, hiszen három torta is fődíjként volt hírdetve. 6 fős bírói gárda értékelte a versenygyakorlatokat.
Szolnoki aerobikosok aranyérmekkel és szép ajándékcsomagokkal tértek haza, melyeket ezúton is köszönünk szponzorainknak! Széchenyi Lakótelepért Szabadidő és Kulturális Sportegyesület Aerobik Szakágát a facebookon Széchenyi Aerobik Szolnok címen találhatják a kedves érdeklődők.
Zsanett
 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 54
Heti: 96
Havi: 527
Össz.: 295 932

Látogatottság növelés
Oldal: Aerobik Gála 2017
SZÉCHENYI AEROBIK SZOLNOK EGYESÜLET - © 2008 - 2024 - aerobikszolnok.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »